Wednesday 30 March 2011

Jordánia: Utolsó 100 m

Aqababa érve még 2 napunk volt Jordániára, így aztán úgy láttuk jónak, hogy ezt lazítással töltjük. A város egy nagyon modern település - tele szebbnél szebb épületekkel és főleg szállodákkal. Viszont az eddig megszokott igénytelenség is jelen volt...
- photo: A.Eduárd -
Délutáni séta és szuvenir vadászat... Hát Görög honban olcsóbbak a szuvenirek mint itt, az bíztos! :)
A hasunk viszont bőségesen meg volt rakva minden egyes alkalommal. Nagyon közel a szállodához találtunk egy nagyon jó grillező-vendéglőt. kb 20-25euróért akkorákat zabáltunk 5-en hogy csak na. A fenti kép az egyik ilyen kajálásunknál készült - nagyjából a többi is ilyen volt!
Na és persze a víz - a vörös tenger! Nem volt túl meleg és hát hűvöske volt a szél is, de azért nagyon jólesett a lubick! A strandon nagyon kevés volt a turista, inkább a helyi legények voltak nagyobb létszámban, lesték a fehér csajokat (a nyugati lányok fürdőruhája érdekesebb mint a sajátjaiké)... De nem volt nagy szerencséjük, mert a hölgyek nagyrésze már elég koros volt! :)
Béreltünk hajót is és megnéztük a tenger fenekét (kb. 40eurót fizettünk 5-en másfél óráért). Közben egy másik strandot is láttunk, itt már sok volt a helyi csaj, a megszokott öltözékben... :D Viszont a tengerfenék csodás világot tárt szemeink elé! Korallok, sok színű és méretű hal, Pali még egy nagy teknősbékát is látott! Megnéztunk még egy elsüllyedt tankot és egy nagy hajót! Cucc élmény volt!
- photo: K.Boti -
A partunk széles látószögben! Hát nem sok a strandoló, az biztos! Szemben már Izráel lennebb balra meg már Egyiptom!
- photo: A.Eduárd -
Egy kis naplemente a tenger partján...
- photo: A.Eduárd -
Aztán eljött a nap amikor el kellet indulnunk haza. Reggeli után nekivágtunk a fővárosba vezető útnak, de mivel nagyon korán megérkeztünk, úgy döntöttünk, hogy a nagyvárosi zűrzavar helyetti a 60 km-re északra fekvő Jerash városkát látogatjuk meg, és ott is inkább a Római romokat.
- photo: K.Boti -
Először kintről pillantottuk meg a romvárost és hát azt mondtuk, hogy nem nagy kunszt, viszont mikor bementünk hamar megváltozott a hozzáállás, és hiába zuhogott az eső, mi ugyis körbejártuk...
A mai napig rendeznek fogatos versenyeket (talán minden kedden) - nekünk kevesebb mint 1 óra állt rendelkezésünkre, ja és a 24 eurós belépőt (3 fő) sikerült meguszni 10 USD-ből... A sumákság ott is megy - és most jól jött!
Jerash varosa teljesen bekebelezte a romokat, aztán rájöttek, hogy pénzt hoz és nagyon intenzív redőri őrség van. Az egész hely fel van kamerázva, stb...
Érdemes azért 1 napot rászánni erre a helyre...
- photo: K.Boti -
... sok a látni való!

- photo: A.Eduárd -
A fővároson csak átutaztunk, de egy pillanatra megálltunk a MALL-ban. Hát ahhoz képest, hogy mihez szoktunk hozzá az elmúlt egy hét alatt, ez olyan volt mintha nem is Jordániában lennénk! Nagyon profin megtervezett és kivitelezett épületben jártunk - jó nagy is volt és a mi árainkhoz képest nagyon drága! Érdekes volt nézni ahogy az arab gyerekek és fiatalok nyugatiasodnak!

- photo: A.Eduárd -
Visszatekintve: egy csodálatos kirándulás volt, teli fantasztikus élményekkel. A csapat is nagyon jó volt: Köszi skacok!

3 comments:

Julia said...

Ez naggyon pöpec. Ezt már nevezem.

Szabi said...

Jo kis kirandulas volt, es az ismertek kozul te voltal az egyetlen aki egy ugyes kis beszamoloval jutalmaztad az olvasokat.Koszi.

aeduard said...

Igen, jó, h te leírtad részletesen az eseményeket, nem maradt nekünk már dolgunk :)