Thursday 28 December 2023

Vitorlazas az Adrian (1)

Sokat hallottam a vitorlázásról, arról, hogy az milyen, de még sosem volt alkalmam kipróbálni. Kedves kollégám, Gábor elhívott egy egyhetes Adriás kiruccanásra. Hát így az első nap után meg kell hagyni, nagyszerű buli!

Szombat este érkeztünk, már sötét volt... Egy nagyon király csapat várt már bennünket... nasi, pia, stb. már az asztalon...



Gyönyörű napos időre ébredtünk, és egy kis útbaigazítás után kihajóztunk.




Wednesday 1 May 2013

Zeteváraljai kiruccanás

Általában évente kétszer, háromszor a Coats-os csapat elmegy "valahová" bulizni... most is mind a legutóbbi 6-7 alkalommal is,  Zeteváralján kötöttünk ki... ide osszejön a csapat és persze kaja és pia mellett a kötelező programhoz hozzátartozik a foci is...


Idén 3 csaptravaló futbalista is összegyült... Megmérkőztünk rendesen.


A lányok meg szurkoltak, bár nem tudnám megmondani kinek :)


Nagy malac zabára készültünk - kicsi malac kajcsi lett belőle - de annyit beszéltünk róla, hogy felért egy desszertel.

 Sejthették a malacosok, hogy kevés lesz az ennivaló, így hoztak szalonnát és egyébb felvágottat... El is fogyott mind.

A zenészek nagyon jók voltak - reggel 6-ig húzták megállás nélkül!


A másnap nehezen idult, de egy lábvolé még belefért...


Meg kell ismételni - bár legközelebb a malacot máshonnan kell szervezni!

Monday 29 April 2013

Az első malombajnokságom

Új környezet, új közösség, így hát arra gondoltam, hogy egy olyan valamit kellene szervezni, ami megmozgat egyaránt fiatalokat és időseket. Gyerekkorom emléke, hogy a nagybátyámmal malmozgatunk, és mesélte, hogy milyen sok jó malmozó van a faluba. A Csíkszentmiklós-i Ífjúsági Szervezet segitségével megszerveztük és meg is hírdettük az eseményt.


A bajnokság 14 benevezőt szólított meg és még néhány gyakorolni vágyót, igaz az idősebb korosztálynak a kiváncsiságát nem sikerült felkelteni...


Négy személy került be az első három csoportba (A, B, C), a D-be csak kettő. Az eredményeket kivetítettük, így mindenki láthatta az aktuális állást! Minden csoportból ketten mentek tovább, majd jöhetett az elődöntő és a kis és nagy döntő...

Azt hittem, hogy max.3 óra alatt vége lesz a bajnokságnak - hát 6 óra is kevésnek bizonyult...


Mindenképp az ífjak nagyon odaálltak és segítettek sokat, pedig sokuk nem is játszott. Köszi szépen!


A legfiatalabb versenyzőnk Ungureán Klaudia volt, szerintem még nincs iskolás, de olyan ügyesen húzogatta a bábukat, hogy biztos vagyok benne, nagy játékos lesz belőle!


A végeredmény körülményesen alakult, és végre valahára, sokak örömére körvonalazódott:


Az első Fazakas Endre lett, a második Erőss Csaba és a harmadik meg én. A negyedik, bár számára csak a játék öröme maradt Szakács Péter volt.

Sunday 14 April 2013

Fametszés

Amint minden háznál szokás, a fametszés nálunk is egy birkózással kezdődött, Andri nagybátyám és Rászpi kiskutyám között.


Persze, most még Andri nyert...


Amikor szép idő van, azember egyen, és fényképezzen... nekünk ez jutott... de jól sikerült, remélem...
mert hát voltak pillanatok amikor jól összebogzodtam:


majd egy kis favágással zártuk a napot, mondjuk volt ki vágta a fát, volt ki hordta és volt ki zenélt a lánzfűrészen :)


Nálunk minden vele kezdődik és vele is fejeződik be:



Thursday 11 April 2013

A parasz képzés

Ha az ember falura költözik, az a minimum szerintem, hogy 1-2 tyúkocskát tart, esetleg egy malacot, na meg persze egy fenevadat is (Rászpi). De az az igazi, ha gyakorlatba nem is, legalább véleményed legyen a gazdálkodásról - így történt, hogy én is beiratkoztam egy paraszt képzőre... Minden jó volt, sok érdekes info-val találkoztunk, na meg aztán ujjabb barátságok is kötettek ezen hosszú idő alatt.

A vizsga adott egy kis nyugtalanságot, a tanáraink és a vizsáztatóink nagy érdeklődéssel figyeltek bennünket vizsga közben...


természetesen mimindanyian jól felkészültünk.


majd egy gyors kocsmázás útán, mi is nagy érdeklődéssel vártuk eredményeinket:



Mint minden eseményt a mai világban, egy kis bankettel zártunk amit a Kassay vendéglőbe szerveztünk meg.



Most aztán mindannyian kijelenthetjük: Parasztot neveltek belőlünk tanáraink!


Tuesday 21 August 2012

Egy gyors kiruccanas



Már nagyon hiányzott egy kis kiruccanás, és az, hogy ez a nászúttal egybe esik, csak jobb! Na de az egész úgy kezdődött, hogy ő igent mondott! :)

A kis és rövid nászútunk Budapesten kezdődött a Charles Hotelben. Ide este kesőn érkeztünk, így a betervezett nagy sörözés és zabálás a MOM parkbéli Paulaner-ben elmaradt, de azért megnéztük a Pókember 4-t.

Másnap reggel nekivágtunk a Slovén tájaknak. Skofja Loka-ba mentünk, mert hát Szlovén kollégám nagyon aranyos volt és meghívott magukhoz. Érkezésünk után meglátogattuk ezt a 12ezer fős kisvárost... kellemes séta volt sok érdekeséggel...


pl. megtudtuk, hogy a Szlovének imádják a paradicsomot, tehát ahol van egy kis talpalatni föld, ott ha más nem is, de paradicsom az terem:

És bármilyen meglepő, de a virágcserépbe is föld van, így aztán:

Persze azért van virág is elég - így történt, hogy az kis virágszálam is megbújt néhány virág mögé.

Szlovéniában minden hajításra van valami érdekesség - vagy egy vár, vagy egy szoros, vagy egy barlang, vagy egy régi templom!
Bár katolikus templom, mégis egy kicsit olyan más mint amihez miszoktunk... egyszerübb talán!
A városka nagyon vagány - bár van néhány tömbház, azért elég nagy a osztrák beütés - amúgy ez egész Szlovéniára jellemző - olyan mintha Ausztriában autózna az ember. Lent latható a sétatér:


És nincsen patak hídfő nélkül...


Este pedig bementünk közösen a fővárosba, ami szintén nem egy nagyváros érzését kelti, igaz 272ezer ember lakja... Egy nagyot sétáltunk, és pihenés képpen megittunk 1-1 pohár fehér bort... Elég nagy volt a tömeg, föleg fiatalok/turisták...


Az esti sétát egy kis picknik követte Leon kollegáméknál otthon, volt ott "cevapcici" (mics) és hamar ágybabújtunk, hisz kimerítő napnak néztünk elébe...

Reggel kiváncsian keltünk útra, hisz az előző este megtervezett útvonal nagyon érdekesnek hangzott...

Szlovén szénatároló - különös építmény: kb. 1méter széles, rudak vannak egymás fölé helyezve, ahová kézzel teszik be a szénát... ilyet én máshol nem láttam, csak itt, és hát jó szaporátlan lehet...

Az irányt Savica-nak vettük, csodás vízesés látványa vonzott...

Szép is volt, csak sajna a szárazság miatt a kicsi vizesésben volt csak víz.

De a hely maga, a völgy, az erdő... az nagyon szép volt!

Nagyon szerettem volna felmenni Triglav tetejére, de sajna nem volt rá elég időnk, így be kellett érni azzal, hogy a szemközti hegyre felmegyünk gondollával és onnan bámuljuk meg a Szlovén Alpok legmagasabb csúcsát.

Így aztán felgondoláztunk 1535m-re, onnan két 2Eur-ós jegyel közelebb mentünk a Sija csúcshoz,

gyalogtúránk elején.

kapaszkodunk felfelé...

1880 m magasban...

picit körbenéztünk, pihentünk, majd indultunk vissza...

Egy utolsó pillantás és jöhet Bled.

Bled két dologról híres, a várról és a tó közepén úszó szigeten nyugvó templomáról.

Viszont a városka maga is egy nagyon szép kis hely... 

A szigetre csak vizen lehet eljutni... az úszást nem vállaltuk, így maradt a csónak... lehetett csónak busszal menni, vagy csak kettesben...

Mi az utóbbit választottuk! Eveztem is eleget... de nagyon jó volt...

háttérben a bledi vár.

Jó hangulatú kisváros - ajánlom mindenkinek!

Innen napunk útolsó állomása felé vettük az irányt, a Vintgar szoroshoz.

Sok hasonló hely található nálunk is, csak sajnos nincsenek ennyire kiépítve.
Későn értünk vissza kollegám házához és hamar ágyba is bujtunk...

Reggel búcsúztunk és neki a híres Postojna barlangnak.

Ez egy 2Okm hosszú barlang - a turistáknak kb 5,5km-t mutatnak be, amiből 4km-t vonattal tesz meg az ember.

Temérdek sztalagtit és sztalagmit mindenfelé, nagy termek és kis átjárók... elképesztő látványt nyújt! Persze a bónusz: nem szabad fényképezni!

Amiután 4 vonat megérkezik, és a turistákat négy csoportra osztják (szlovén, angol, német és olasz) - indulhat is a túra!

Jó képeket csak komoly gépekkel lehet készíteni... de probálkozni lehet!

A fényviszonyok sem egy álom a fényképészek számára! :)

És vannak barlanglakó állatok, így aztán kiállítás is készült belőlük - én ezt egy jó viccnek tartom... A mesterséges bábukat viszont egy nagyon jó ötletnek tartom - amúgy nagyon sokhelyen található hasonló momentum az úgymond akkori pillanatot felelevenítneni!

Innen az útunk a csak 1Okm-re levő Predjama várhoz vezetett!

A várnak egy jó része sziklaba van vésve...

Nekem nagyon bejött, főleg nagy terek a sziklában.

Persze a kis "Juliámat" is sikerült lencsevégre kapnom...

A vár alatt is van egy barlang, ami allítólag Szlovénia második leghosszabb barlangja... mi csak egy kis részét láthattuk, és nem szabadott egy fényképet sem készítsünk :(

Innen a híres Lipicát vettuk célba... gyönyörü pacikat nézni.

Meg vannak szokva a turistákkal, mert még etettük is őket.

Nagyon barátságosak és nem félnek!

A Skocian barlang következett volna, és spontán úgy döntöttünk, hogy az estét a tengerparton szeretnénk tölteni, így most kihagytuk, de mielőtt atmentünk volna Horvátországba még megnéztünk a Hrastovlje-i erődtemplomot.

Laza kis templom, jó régi és sok érdekességet lehet látni a falain...

Innen irány Rovinj! Nagyon nehezen kaptunk szállást és jó drága is volt, de megérte az est,

hisz kirugtunk a hámból! Egy fél liter fehér bor társaságában töltöttük az estét...

 és persze egy halom kaja került az asztalra! Először egy halas és egyébb tengeri güzümüzüt kértünk,

majd jöhetett a fő fogás:

A reggel, a várva várt fürdéssel kezdődött! Már nagyon kívántuk a vizet...

Nekem a víz hőmérséklete tökéletes volt, de asszonykám picit fázott.

Már dél körül indultunk is tovább...

vártak már a Plitvica-i tavak...

A nagy vízeséssel kezdtünk, majd az ST1-ből elautóztunk az ST4-be, hogy gyalog majd a tavak mentén, lefelé haladva bejárjuk az összeset, úgy, hogy még egy kis hajókázást is belefértetünk!

Kis ösvények kerülik meg a tavakat,

így könnyen követhető az ahogyan a víz az egyik tóból a másikba hull alá...

Eléggé hosszú az út lefelé, de annyi a látnivaló, hogy nem lehet elfáradni!

Egy kis hajókázás rövidítette az útat és persze színt is adott neki.

Már gyulekeztek az esőfelhők a láthatáron...

De minket nem érdekelt, folytattuk a nézelődést!

Az utolsó kb. 2km-t szaladva tettük meg, és így is nagyon elvert az eső! Egy percre behúzodtunk valahova, ott készítettünk egy képet magunkról, majd szaladtunk tovább. És még ez és tetszett - ezért jó, ha az ember szerelmes :)

Innen már vettük az irányt haza. Az ezt követő éjszakát a 4 karikás szállodába töltöttük egy Agip töltőállomás háta mögött! És onnan haza!